Valóban képesek a kutyák kiszagolni a rákot?
Az ebek orra merőben másként működik, mint az embereké. Ennek a funkciónak a gyökereit a múltjukban találjuk, hiszen a kutyák őseinek nagy távolságokat kellett bejárniuk az élelemszerzés érdekében. Orruk ezenkívül információk kiszűrésére is képes a felszabaduló feromonokból. A…
5 emberi viselkedés, amivel a kutyád agyára mész
Annak ellenére, hogy az ember és az eb a legóvatosabb becslések szerint is 10.000 éve együtt él, még mindig vannak olyan cselekedeteink, mozzanataink, melyeket a kutya ki nem állhat. Ezek a nem kívánatos emberi viselkedési formák pedig szorongó…
A fekszik vezényszó megtanítása a kutyánknak
A múltkoriakban elsajátítottuk az ül vezényszó megtanítását ebünknek. Megmutattam, hogy egy egyszerű mozdulat segítségével hogyan bírhatod rá blökidet a mozdulat kivitelezésére. Amennyiben az előző lecke kimaradt vagy feledésbe merült, úgy ajánlatos azt elsajátítani, felfrissíteni. Ugyanis a fekszik vezényszó…
Mit próbál közölni velem a kutyám?
Bármennyire is furcsa, ebünk rendszeresen próbál szóba állni velünk. Persze senki ne gondolja, hogy emberi nyelven, szépen formált mondatokban kommunikál, de kommunikál. Az alábbiakban igyekszünk sorra venni a kutyánk által leggyakrabban használt kifejezéseket, melyekkel közölni kíván velünk valamit….
Gödrök a kertben, avagy a gazdák rémálma
A rekkenő meleg beálltával egyre több kutyatulajdonos számol be róla, hogy reggelre a kertje csatatérré változott. Lövészárkokként tátongó gödrök éktelenkednek minden irányban, ahol este még a veteményes pompázott. Miért éreznek csillapíthatatlan késztetést az ebek az éjszakai gödörásásra, és…