Beteg-e a kutyánk, ha száraz az orra?

Beteg-e a kutyánk, ha száraz az orra

Úgy tartják, ha négylábú barátunk orra nem nedves, az azt jelenti, hogy valamilyen betegségben szenved. A feltételezés forrása az idők homályába veszik, ma már teljes bizonyossággal nem lehet visszafejteni az eredetét. Van-e alapja a népi megfigyelésnek, vagy az eb orrának szárazsága az ég-világon semmit nem jelent?

Szinte hihetetlen, de még tapasztalt kutyatartók is meg mernének esküdni rá, hogy a kutya szaglószervének hidratáltsága összefüggésben van az állat egészségi állapotával. Egyesek úgy tartják, hogy a szárazság már magában betegséget jelent, mások szerint azonban az egészségromlás csak akkor áll fent, ha emellett az orr meleg is.

A száraz orr a nem elegendő folyadékbevitel jele is lehet

A kutya egyik legfontosabb testrésze a szaglószerve, mely közismerten az emberénél jóval hatékonyabban működik. Valószínűleg ez okból kifolyólag tulajdoníthatunk neki akkora jelentőséget, ha valamiféle változást tapasztalunk ebünk orrának felszínén.

Azonban a kiszáradt orr nem jelent feltétlenül betegséget. A jelenséget érdemes több tényezővel együtt is megvizsgálni. A nózi szárazsága utalhat arra, hogy kutyánknak nem megfelelő a folyadékpótlása. Ilyen esetben ügyeljünk rá – kiváltképp nyáron –, hogy mindig kapjon elegendő friss vizet.

Továbbá az ebeknél megfigyelték azt a tulajdonságot is, hogy közvetlenül az ébredés után orruk felszíne száraz, majd bizonyos fajoknál fokozatosan nedvesedni kezd. Érdemes nem megfeledkeznünk továbbá arról sem, hogy a szaglószerv felszínének milyensége a levegő páratartalmától is függhet. Nem feltétlenül kell hát a legrosszabbra gondolnunk, és valamilyen betegséggel összefüggésbe hoznunk a jelenséget.

Sőt, idősebb kutyáknál megszokott, hogy a szaglószerv egyáltalán nem nedves. Ez egyszerűen a kor előrehaladtával alakul ekképpen, és semminemű elváltozást nem kell sejtenünk a hátterében.

Együtt vizsgáljuk a tüneteket

A blöki orrának nedvessége vagy szárazsága – mint azt láthattuk is – önmagában még nem sok dologra utal. Bizonyos kutyafajtáknak genetikailag nedves az orra, néhány kíváncsi négylábú pedig folyton beledugja valamibe a nóziját, és azt tisztogatja, nyalogatja.

Ha megkérdezzük az állatorvosunkat azt fogja mondani, hogy kedvencünk szaglószerve abban az esetben is lehet nedves és hideg, ha a kutyus éppen valamilyen betegségben szenved. Jóllehet egyes betegségek társulhatnak folyadékvesztéssel, melynek következtében az eb szaglószerve szárazabbá válik a szokásosnál. De az egészségromlásnak nem kizárólagos jele a nózi kiszáradása. Akkor kezdjünk el gyanakodni, ha az orrszárazság nem megszokott ebünknél, és ez étvágytalansággal, levertséggel is párosul.

Fontos, hogy az orr hőmérsékletéből nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy az állat lázas-e. Ennek eldöntését minden esetben bízzuk a lázmérőre! (A mérést kizárólag speciális állatlázmérővel végezzük! A kutya normál testhőmérséklete 37,5–39,0 °C.)

Ha biztosra akarunk menni kedvencünk egészségi állapotát illetően, akkor ne a nózi felszínének nedvességét, hanem az orrból folyó váladék milyenségét ellenőrizzük. Amennyiben az orrváladék állaga sűrű, kellemetlen szagú, úgy kezdhetünk gyanakodni, hogy ebünk beteg. Ilyen esetben mindenképp vizsgáltassuk ki kedvencünket állatorvossal!

Összefoglalóul tehát: rengeteg oka lehet annak, ha kutyusunk orra száraz, ne gondoljunk ilyen esetben azonnal a legrosszabbra! Ha azonban emellé egyéb, nem szokványos tünet – mint például hangulatromlás, koplalás, bágyadtság – is társul, akkor keressük fel az orvost!

Facebook

You May Also Like